2020. március 25., Szerda
Az otthronról tanuló diákok és tanáraik több természetismereti tantárgyhoz praktikus, az iskolai anyagot kiegészítő információkat találhatnak az e-tananyag.sefag.hu weboldalon. A témákhoz kvízkérdések és klasszikus játékok is párosulnak.
2020. március 23., Hétfő
Március 21-én, az Erdők nemzetközi napján indult a jelölés a 2020-as Év Fája versenybe, és a Madarak és Fák napjáig, május 10-ig tart.
2020. március 22., Vasárnap
A kialakult járványhelyzetben az erdők látogatása továbbra is megengedett, amíg a kormány ettől eltérően nem rendelkezik. Azonban a járvány terjedését gátló intézkedésekhez az erdőben is betartandó szabályok párosulnak az alapvető előírások mellett.
2020. március 18., Szerda
Az ENSZ Közgyűlésének döntése alapján 2013-tól minden év március 21-e az Erdők Nemzetközi Napja. Ebben az évben a FAO, vagyis az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet által kijelölt központi témakör az erdők és a biodiverzitás.
2020. március 16., Hétfő
A SEFAG Zrt. értesíti a tisztelt érdeklődőket, hogy az Erdők Háza Látogatóközpontban a „Természet adta kincsek megjelenítése az alkotásokban” című kiállítás 2020. március 17. napjára tervezett megnyitója bizonytalan ideig elmarad.
2020. március 11., Szerda
A gyenge télnek köszönhetően az erdő aljnövényzetéből a megszokottnál korábban előbukkantak a medvehagyma levelei, ami visszavonhatatlanul azt jelenti, hogy megérkezett hozzánk a tavasz. Ennek a fokhagymaillatú vitaminbombának a gyógyító hatása már régóta köztudott, leveleit nyersen, illetve ételek összetevőjeként is fogyasztják. Habár a dél-dunántúli régióban sűrűn megtalálható a növény, nem árt tudni néhány hasznos információt a gyűjtéséről.
2020. március 9., Hétfő
Az ENSZ Közgyűlésének döntése alapján 2013-tól minden év március 21-e az Erdők Nemzetközi Napja. Ebben az évben a FAO által kijelölt központi témakör az Erdők és a biodiverzitás, míg a világnap mottója: Túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük!
2020. március 5., Csütörtök
Idén szokatlanul hamar bontogatja szirmait erdeinkben a kikeleti hóvirág. Habár a késő téli tájat megszínesítő növény 2005 óta védett hazánkban és vadon élő példányainak leszedéséért büntetés jár, mégis legálisan is beszerezhető és rajongóinak lehetőségük van saját kertjükbe ültetni belőle.
2020. március 5., Csütörtök
A SEFAG Zrt. Nagybajomi Erdészetének munkatársai idei évben is különvonattal kedveskednek a hölgyeknek március 8-án.
2020. március 5., Csütörtök
A SEFAG Zrt. jóvoltából újabb kiállítás nyílik Kaposvár belvárosában, az Erdők Háza Látogatóközpontban az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából.