Apáról fiúra - Kőszegi Tamás és Kőszegi Ákos

Az erdő - egy életre szóló örökség

Az erdész hivatás gyakran száll apáról fiúra, hisz a mesterség nem pusztán munka, hanem egy sajátos életmód, amibe, ha beleszületik a gyermek, életre szóló útravalót kap, olyannyira, hogy nem ritkán maga is követi felmenőit az erdei ösvényeken. Így válik lassan az erdő szeretete családi hagyománnyá, sőt egy nemzedékeken átívelő életformává. Kőszegi Tamás kerületvezető erdésszel és fiával, az erdész hallgató Ákossal beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről….  

Iharosban, a Gágyi erdészház teraszán ülünk a tóparton. Én javasoltam a házikót beszélgetésünk helyszínéül és mint utóbb kiderül, jól választottam. Tamás ugyanis azzal fogad, hogy egykor az erdészlak építésénél ő maga is segédkezett! Örömmel nyugtázom az új információt, mely úgy vélem, nagyszerű alap egy jó hangulatú párbeszédhez! Tamás nézi a házat, nem szólalok meg, hagyok időt neki, hadd kutakodjon emlékei között.  

A természet körforgása az idő múlását érzékletessé teszi, ezzel együtt nehéz elhinnem, hogy elrepült 30 év – töri meg a csendet Tamás, aki 1995. márciusától erősíti a SEFAG Zrt. Iharosi Erdészetének csapatát. Számomra önmagában már az példaértékű, amilyen alázattal és kitartással végigjárta a ranglétrát. Útkarbantartóként kezdtem, aztán az Ágneslaki arborétumban kaszáltam, csoportokat vezettem, majd 2 év elteltével leendő apósom mellé kerültem fizikai állományba vadászati dolgozóként. Vadgazdálkodási technikusként 16 évet tevékenykedtem a vadászati ágazatban és mikor erdésztechnikus végzettséget szereztem, már erdészkerületet is kaptam, Felső József erdész kolléga nyugdíjba vonulását követően 2011-től pedig kerületvezető erdészként szolgálok. Iharosban nőttem fel, nincs ennek a 6000 hektárnak olyan része, amihez ne kötne valamilyen szép emlék.

Tamás édesapja is szorosan kötődött a Natúrához és magához Iharoshoz. Apám a ’60-as évektől fakitermelőként dolgozott egészen a nyugdíjazásáig. Emlékszem, a bőréből mindig benzingőzös olajszag áradt, amit nem tudott eltüntetni, akárhogy és akármivel is mosdott. Ez az illat meghatározó volt a pályaválasztásomat illetően, általa az erdő és a fa szeretete mélyen belém ivódott. A fa mindenhogyan központi szerepet kapott az életemben, nemcsak az erdőn szeretek dolgozni, hanem bútorasztalosként magával a fával is szeretek munkálkodni. Ha mindez nem lett volna elég, az első unokatestvérem férje hivatásos vadász volt Iharosberényben, őt láttam munkában, iskola után sokszor elkísértem az erdőre, lőhettem légpuskával, ezek az élmények kisfiúként nagyon megfogtak.

Ákos számára is meghatározóak voltak az édesapjával megélt közös tapasztalatok. Apunak egy illat, nekem pedig egy hang, mégpedig a vadászkürt hangja volt az, ami igazán megragadott. Felejthetetlenek az édesapámmal közös barangolások, a vadászatok! Mindig emlékezni fogok például az első együtt elejtett szarvasünőre a Ciperesből és a jó kacsázásokra is! Megszámlálhatatlan élmény, ezek közé tartoznak a közös kürtölések is. 6 éves korom óta kürtölök, általános iskolai éveimben zeneiskolába jártam, harsonáztam és trombitáltam. Ezek adták az alapokat, később pedig autodidakta módon fejlesztettem tovább a tudásomat.

Én Agyaki Gábornál tanultam - veszi át a szót Tamás -, és a SEFAG mellett vadásztársaságokhoz jártam, majd Ákos fiamat később ebbe belevonva, ketten fújtuk a teríték mellett. Ma Ákos egyedül is megállja a helyét, így átadtam neki a stafétabotot, hisz úgyis ez következik idővel majd minden területen. Elmondom itt előtte is, hogy már gyermekkorában jobban fújt, mint én felnőttként - vet egy büszke pillantást apa a fiára. Ákos a 2015. évi Kaszó-kupán - 8 évesen - már kürtölt, szerepelt is az akkori Nimród Vadászújságban! Szerénysége nem engedi, hogy ő maga mesélje el, hogy amikor Novák Katalin köztársasági elnökként ellátogatott Barcsra, ő és a barátja fújták a vadászkürtöt – teszi hozzá Tamás.

Bizony, nemcsak kalandozásokat, hanem sikereket is adott nekem az életformánk – bólogat Ákos - ilyen gyermekévek után nem is volt kérdés számomra, hogy édesapámat követem az úton, nem kellett neki rábeszélnie.

Nem is akartam volna rábeszélni - veti közbe Tamás -, ha mást akart volna, nem szóltam volna bele. Közhely, de igaz, az élet rövid és ha az ember nap mint nap úgy kel fel, hogy megint dolgozni kell menni, akkor nehéz életnek néz elébe. Azt mondom, inkább válasszon olyan szakmát, amit szeretni tud és szívesen csinálja nap mint nap. Annyiban egyengettem az útját, hogy megkíméltem attól a kálváriától, amit nekem kellett bejárnom. Annak idején ugyanis szerettem volna egyből Barcson továbbtanulni, de az általános iskolai osztályfőnököm nem tanácsolta, így különböző kerülőutakon, már felnőttként - családos emberként - sajátítottam el a szakmát. Az ész azt diktálta tehát, hogy Ákost abba az irányba tereljük, hogy végezze el az erdésztechnikumot, mert egy vadgazdálkodási technikus csak hivatásos vadász lehet, de egy erdésztechnikus lehet hivatásos vadász és kerületvezető erdész is! Ezért javasoltuk, hogy kezdjen Rigócon a Dráva Völgye Technikumban és utána majd eldönti, melyik irányba halad tovább.

Ákos megfogadta édesapja tanácsát és együtt mentek el Barcsra, az iskola nyílt napjára.  Sosem felejtem el, álltam Rigócon, pecáztak a diákok a víztározóban, sugárzott belőlük az életöröm, a szabadság és az önállóság, ez tette fel az i-ra a pontot, tudtam, hogy igen, én is ezt akarom - meséli lelkesen Ákos. Említsük meg azért apósomat is, aki 1981-ben került az Iharosi Erdészethez és 42 éves szolgálat után innen ment nyugdíjba hivatásos vadászként. Nemcsak az én családom felől, hanem édesanyja oldaláról is ezeket az impulzusokat kapta Ákos, és ha nem velem, akkor a papával ment vadászni – fűzi hozzá Tamás.

Igen, nagyapámmal is sokat jártam az erdőt és így visszagondolva, elmondani sem tudom, mennyi mindent adott nekem a természetközeli gyermekkorom. Talán úgy tudom a legjobban szemléltetni - magyarázza Ákos -, hogy ha azt mondom, sok mindenbe belepillanthattam, amire a korombeli srácoknak nem volt lehetőségük, de igencsak vágytak volna rá. Nekem ez mind megadatott!  Sok kortársam csak Fekete István könyvei nyomán találkozhatott ezekkel az impressziókkal, míg én édesapám, a tágabb családom és a barátok révén testközelből megélhettem a kivételes pillanatokat! Nem tudom elképzelni magam máshol, mint az erdőn.

Pedig az erdész szakma ma már nem az, amibe én egykor beleszerettem! – szögezi le Tamás. Valamikor az erdész egy gumicsizmás ember volt, aki a gyakorlati, fizikai teendőket végezte az erdőn, mára ez nagyon megváltozott. Jóval kevesebb időt töltök a szabadban, mint amennyit szeretnék, annak ellenére, hogy a kerületek egyre nagyobbak. Míg régen 3-400 hektáros kerületek voltak, addig most 1012 hektáros a körzetem, 6-7000 köbméteres termeléssel! Felgyorsult a világ, egyre többször bekényszerülök az irodába és én igen nehezen élem meg a digitalizációt. A mi korosztályunkat - 1975-ben születtem -, érintik a legjelentősebb változások ebből a szempontból. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, már javában dolgoztam, mikor megjelentek az első mobiltelefonok és azóta hol tartunk már! Olyan szavak szivárogtak be az erdész szótárába, mint a térerő! Internet, Facebook, TikTok, felsorolni sem tudom, nem ismerem és nem is szeretem őket. Van egy Erdésziroda elnevezésű program, amivel dolgozunk, de én a mai napig papíron is vezetek mindent. Amikor egyszer technikai okokból nem tudtuk használni a számítógépes rendszert, elővettem a füzetemet és az alapján el tudtuk végezni a munkát - magyarázza az erdész.

Osztom édesapám véleményét, ami a digitalizációt illeti, de kétségtelen, hogy tőlem nem áll olyan távol, mint tőle, hisz én már ebbe születtem bele, így nem szegi kedvem az elektronikus nyomtatványok kitöltése - fűzi tovább a beszélgetés fonalát Ákos. Ésszel használom a számítógépet, nem hagyom, hogy feleslegesen rabolja az időmet. A virtuális világ helyett inkább a valóságot választom, mert tudom, hogy ott vár az igazi élet. Amiben egyelőre még bizonytalan vagyok, hogy a középiskola után dolgozni kezdjek, vagy Sopronban tanuljak tovább.

Ákos kérdőn néz édesapjára, aki egyből a segítségére siet. Ha szeretnél, menj egyetemre, az eszed megvan hozzá, de akkor is büszke leszek rád, ha erdésztechnikusként képzeled el a jövődet.  Inkább azt kell mérlegelni, hogy erdőmérnöki képzés csak nappali tagozaton van, míg vadgazda mérnöki képzés létezik levelezőn is és tapasztalatból tudom, hogy nem egyszerű család mellett, többéves kihagyás után visszaülni az iskolapadba, ámbár nem lehetetlen! – teszi hozzá Tamás. Rosszul dönteni nem tudsz fiam, ez az életünk, mi jó helyen vagyunk, a helyünkön vagyunk!

Írás: Szigeti Edit