A tarvágás kifejezés sajnos divatos kampányhívószóvá vált a médiában, ahol helytelenül, gyakran az erdőirtás szinonimájaként használják. A közvélemény jelentős része nincs tisztában azzal, hogy a tarvágás nem erdőpusztítás, hanem bizonyos fafajok és termőhelyek esetében az erdők megújításának az egyik mozzanata, amelyet a magyar erdőgazdálkodási és természetvédelmi gyakorlat jól és szigorúan szabályoz – nyilatkozta a Demokratának Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára. A négy évtizedes erdőmérnöki tapasztalat birtokában lévő szakembert a félremagyarázott törvénymódosításról, az erdőgazdálkodásban zajló paradigmaváltásról és az erdészet funkcióinak számottevő átalakulásáról kérdeztük.

– Június 11-én fogadta el az Országgyűlés az erdőtörvény módosítását, amely ellen civilek és természetvédők is tiltakoztak, miközben mozgalmat indítottak Állítsuk meg az erdőirtást címen. A bírálók úgy vélik, hogy a jogszabály kiterjeszti a tarvágás lehetőségét akár őshonos fafajú, illetve természetvédelmi és Natura 2000 területekre is. Tulajdonképpen miről szól a törvény?

– Egyáltalán nem azt jelenti, hogy az állami vagy magánerdők gazdálkodói hatósági engedély nélkül bárhol, tetszőlegesen, kizárólag gazdasági eredményszerzés céljából, korlátlanul hajthatnának végre tarvágást. Ez a jogszabály teljes félreértelmezése. A módosítás ugyanis kizárólag az erdészeti és természetvédelmi hatóság kezébe ad egy végső eszközt, hogy ha bizonyos helyzetekben a védett erdők nem lennének megújíthatóak a saját lehulló magjukra alapozva, akkor mérlegelhessék a sarjaztatás lehetőségét. A tarvágás csak közvetve jelenik meg, mint a sarjaztatás előtti lépés. Ráadásul maga a szabályozás nemhogy nem bővíti, hanem éppen hogy szűkíti a tarvágás lehetőségét, hiszen az erdőtörvényben már rögzített területi korlátozásokat ezekre a különleges esetekre is kiterjeszti. A jogszabály célja tehát semmiképpen sem a gazdasági haszonszerzés vagy az erdők pusztítása, hanem hogy lehetőséget teremtsen a klímaváltozás okozta erdőromlás elleni gyors hatósági beavatkozásra.

– Korábban sem volt törvényi felhatalmazás korlátok nélküli, ad hoc tarvágásra, és eszerint a jövőben sem lesz rá alkalom, vagyis a törvénymódosítás ilyen szempontból nem tartalmaz újdonságot?

– Igen, az erdőket védő szemléletmód semmit sem változik. A tarvágás kifejezés sajnos divatos kampányhívószóvá vált a médiában, ahol helytelenül, gyakran az erdőirtás szinonimájaként használják. A közvélemény jelentős része nincs tisztában azzal, hogy a tarvágás nem erdőpusztítás, hanem bizonyos fafajok és termőhelyek esetében az erdők megújításának az egyik mozzanata, amelyet a magyar erdőgazdálkodási és természetvédelmi gyakorlat jól és szigorúan szabályoz.

– Jelenkorunk tarvágási gyakorlata ellen nemcsak civilek és természetvédők, hanem például az MTA is tiltakozott. A kritikus hangok szerint az említett gazdálkodási mód szembemegy a természetvédelmi célokkal, károsítja a biológiai sokféleséget, pusztítja a madarak, rovarok életterét, ezért sokkal inkább az örökerdő-gazdálkodáshoz kapcsolódó szálaló vágást kellene előnyben részesíteni. Mit gondol erről?

– Azt, hogy a tudós társulat tagjai nyitott kapukat döngetnek, miközben csak a sajtóból tájékozódtak, és nem ismerik a szakjogi szabályozást, sem a hatósági eljárásrendet. Egyrészt ugyanis több évtizede eredményesen bevezettük és folyamatosan növeljük a különböző alternatív gazdálkodási módokat, mint a szálalás vagy az örökerdő-gazdálkodás. Másrészt ettől még maradnak olyan fafajok és olyan helyzetek, ahol nem kerülhető el a tarvágás sem mint erdőkezelési eszköz. Pont ezért szükségesek a szabályozások, hogy csak ott és csak akkor alkalmazzák ezt az eszközt, ahol indokolt. Egyébként az MTA állásfoglalását követően írásban kerestem meg a testület elnökét azzal a kéréssel, hogy vizsgálják felül korábbi véleményüket. Emellett a mindenkori szakmai konzultáció lehetőségét is felajánlottam, mert hasznosabbnak gondolom az előzetes konzultációt, mint a kérdezés nélküli nyilvános megszólalásokat.

– Mennyire ártalmas egy-egy nem szakmabeliektől érkező, erdőgazdálkodást bíráló állásfoglalás?

– Minden vélemény lehetőséget ad a folyamatok felülvizsgálatára és áttekintésére. De az elhamarkodott nyilatkozatok alapján sajnos a társadalom egy jelentős részében akkor is téves kép alakulhat ki egy-egy kérdésben, ha azok hátterében az adott törvény értelmezésében való járatlanság húzódik meg. Ennek eredményeként egyre gyakrabban találkozunk olyan alaptalan kijelentésekkel, amelyek szerint „hazánkban erdőirtás folyik”, illetve hogy „az utóbbi években semmivel nem növekedett az ország erdőterülete”, miközben a számok és a tények ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják.

– Mit mutatnak az adatok?

– 2020 óta a gazdák 42 ezer hektár erdő telepítésére nyújtottak be pályázatot, amiből 37 ezer hektáron már meg is valósult a telepítés. A közös agrárpolitika (KAP) támogatási rendszerében további 64 milliárd forint áll rendelkezésre erdőtelepítésre. De sokak azt sem gondolják végig, hogy számos nagyvárosunk, köztük Pécs, Szombathely, Ajka, Kaposvár, Kecskemét vagy Tatabánya fűtését, illetve melegvíz-ellátását részben faanyagból biztosítjuk. Nem csak úgy „elégetik a fát az erőművekben”, hanem konkrét céllal hasznosul, kiváltva például a fosszilis tüzelőanyagokat. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a megtermelt tűzifa mintegy 80 százalékát a vidéken élő emberek vásárolják meg, vagyis a legjelentősebb felhasználók nem az erőművek, hanem éppen a lakosság.

– A WWF Magyarország néhány hónapja az állami tulajdonban lévő Nyírerdő Zrt. szakembereit vádolta meg természetvédelmi területen végzett indokolatlan tarvágással. Mit gondol erről?

– A Nyírerdő Zrt. határozottan visszautasította a vádakat. Nem természetvédelmi területen, a szükséges engedélyek birtokában, a törvény által engedélyezett mértékben és módon végeztek tarvágást. A letermelt erdő helyén kiváló minőségű tölgyújulat van, vagyis a területen növekszik az új erdő. A képet tovább árnyalja, hogy a WWF Magyarország 2025-ben „Klímabarát erdőgazdálkodó” pályázatot hirdetett. Nyolc szakmai programot díjaztak, közülük hat állami erdészeti társaságot, egyikük éppen az említett Nyírerdő Zrt. volt. A díjazott programban ugyanúgy szerepel tarvágásos erdőfelújítás is. A WWF minősítése szerint a vállalat példásan alkalmazta a fényigényes tölgyfajok megújítását célzó, természetközeli módszereket a nyíregyházi Sóstói-erdőben.

– Egyébiránt az örökerdő-üzemmód nem volna indokoltabb a tarvágásnál?

– A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kulcskérdés az erdők esetében, ebben például az örökerdő-gazdálkodás minél nagyobb arányú alkalmazása fontos megoldási lehetőség. Határozott célkitűzés ez, amelyben jelentős eredményeket értünk el. Akkor is, ha van, aki ezeket kevesli. A folyamatos erdőborítással kezelt területek nagysága 15 év alatt megduplázódott, eléri a 200 ezer hektárt, az erdőterületek tíz százalékát. De ezt az üzemmódot nem lehet mindenhol alkalmazni: a kultúrerdőket, faültetvényeket, illetve a fiatal erdőket nem szabad beleszámítanunk ebbe az arányba. Az állami erdészeti cégcsoport az arra alkalmas területnek már az egynegyedén nem vágásos, hanem folyamatos borítást biztosító gazdálkodást alkalmaz. Azt is figyelembe kell venni, hogy az erdőterületünk felét, főleg az alföldi faállományokat a trianoni békediktátumot követően, az elmúlt száz évben ültettük, amelyektől nem várható ugyanaz az ökológiai érték, mint a hegyvidéki tölgyesektől vagy bükkösöktől. Napjainkban a hazai erdőgazdálkodásban paradigmaváltás zajlik. Magyarországon az erdő hosszú évtizedeken, sőt évszázadokon át főként a faanyagtermelés színtere volt. 250 évvel ezelőtt a hazai erdőgazdálkodás bölcsőjeként ismert Selmecbányán még kifejezetten az ipari termelés, konkrétan az ezüstbányászat kiszolgálására tartották fenn az erdőket. Manapság azonban a gazdasági funkcióval szemben egyre hangsúlyosabbá válnak az erdei ökoszisztéma egyéb szolgáltatásai, például a természet-, a talaj- és klímavédelem, illetve a rekreációs szerep. Nem véletlenül, hiszen a látogatószámlálások alapján a magyar erdők még a Balatonnál is népszerűbbek. A gazdasági szempontok egyeduralmának változását jelzi, hogy az erdőgazdálkodás kifejezés helyett már egyre inkább az erdőkezelés szót használjuk. Természetesen nem feledkezve meg arról, hogy az állami erdészeti társaságok által termelt 3,5 millió köbméter fára a társadalomnak továbbra is szüksége van.

– Bírják-e az idei szárazságot a friss telepítések?

– A károk felmérése nyár végén, illetve szeptemberben fejeződik be, de az Alföldön egészen biztosan nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznünk mind az újonnan erdőművelésbe vont területeken, mind a már meglévő erdők felújításánál. A Dél-Alföldön, elsősorban Békés, illetve Csongrád-Csanád vármegye fiatal, 1-2 és 10-15 éves erdeiben számottevő aszálykárral számolhatunk.

– Ezeken a területeken akár tarvágást is alkalmazni kell majd a kármentesítés részeként?

– Ha a hatóságok által mérlegelt szakmai helyzet indokolja, akkor igen. Sokkal fontosabb azonban az a kérdés, hogy ilyen helyzetekben milyen fafajból neveljük újjá az erdőt.

– Milyenből?

– Bizonyos helyeken már az akác, az erdei- és a feketefenyő, a szürke nyár és a nemesnyár-fajok sem képesek alkalmazkodni a megváltozott időjárási viszonyokhoz. Ezért az erdészeti kutatás és az állami erdészeti társaságok szakemberei folyamatosan keresik a szóba jöhető fajokat, folyik a szakmai protokoll átdolgozása. A hazai lehetőségek mellett Észak-Afrikában, a Kaukázus térségében is keressük a megoldásokat, de tölgymakkot kísérleti jelleggel már Törökországból is hoztunk be.

– Milyen szerepet játszanak az erdők a klímavédelmi célok teljesítésében?

– Az erdők a legnagyobb szénraktárként működnek az országban. Anyagcseréjük során az erdőt alkotó élő fák nemcsak a szén-dioxidból származó szén elnyeléséről, hanem hosszú távú megkötéséről is gondoskodnak. Hazánkban az erdei biomassza 478 millió tonna szén-dioxidot tárol. Ennek a karbonpiaci értéke 9500 milliárd forintnak felel meg. Egyértelmű, hogy a kibocsátáscsökkentési célok csak az erdők szén-dioxid-megkötő kapacitásának megtartásával teljesíthetők. Fontos hangsúlyozni, hogy az élő erdőkhöz hasonlóan a kitermelt és például bútorkészítésre használt faanyagnak szintén tartós szénmegkötő, konzerváló, tehát klímavédelmi szerepe van, miközben az elpusztult fákból a korábban megkötött szén lassú égési folyamat, azaz a korhadás során visszakerül a légkörbe.

– Lehet-e forintosítani az erdők egészségmegőrző és turisztikai szerepének jelentőségét is?

– A hazai erdőkben évente 40-50 millió látogatói nappal számolhatunk. Ennek alapján vizsgálták a Corvinus Egyetem kutatói az erdők turisztikai jelentőségét. A 2020-as felmérés az erdők rekreációs értékét évente 39 milliárd forintra becsülte. Az erdei ökoszisztéma szolgáltatásai számottevően hozzájárulnak az aktív kikapcsolódáshoz, testi és lelki egészségünk megőrzéséhez, így jelentős gazdasági és egészségvédelmi hatással bírnak. Éppen ezért az állami erdészetek az utóbbi évtizedben 42 milliárd forintot költöttek a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, ami lényegesen nagyobb összeg a 2010 előtti ilyen irányú támogatásokénál.

– Említene egy-két példát az utóbbi évek beruházásaiból?

– Országszerte létesültek turistaházak, kilátók és erdei iskolák, megújultak olyan emblematikus erdei vasutak, mint a szilvásváradi, a mátrai vagy a börzsönyi. A folyamat a Pilisben kezdődött a Som-hegyi turistaház átadásával, és napjainkig zajlik a Mecsektől a Bükkön át a soproni vagy éppen az alföldi térségekig. A felsorolt fejlesztések mellett elindítottuk az Iskolában az Erdő Programot is, amelynek keretében erdőpedagógusok tartanak környezeti foglalkozásokat a 6–12 éves diákoknak az erdő és a fenntarthatóság témakörében. A program hihetetlenül népszerű, a több száz csatlakozó iskolán keresztül idén 120 ezer diákot tudunk megszólítani. Reményeink szerint a programban részt vevő tanulók a jövőben nem az ismeretek hiányában kommentelők széles táborát gazdagítják majd.

– Mennyire elkötelezett a kormány az erdővédelem iránt?

– Az erdőkre az ország legfontosabb zöldvagyonaként tekintünk. A mostani uniós költségvetési ciklusban a kormány nagyságrendileg háromszor annyit, mintegy 310 milliárd forintot fordít az erdők védelmére, megóvására, minőségi és mennyiségi gyarapítására, amely mind az egész társadalom elemi érdeke. Az erdőknek ugyanis döntő szerepük van a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban és ezáltal az ország környezeti élhetőségének és életszínvonalának megőrzésében.

Forrás: Demokrata