Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Mesztegnyői Erdei Vasút átmenetileg nem üzemel a várható korszerűsítési munkák miatt!
A kisvasút újraindulásáról haladéktalanul tájékoztatni fogjuk Önöket!
Addig is néhány gondolat a kisvasútról:
Néhány évtizede még a faanyag kiszállításának fontos eszköze volt az erdei vasút. Somogy erdeiben több mint tíz helyen dolgoztak ezek a környezetet alig károsító kis vonatok. Gazdasági szerepük fokozatosan megszűnt, felszámolták őket. A SEFAG Zrt. területén egyedül Mesztegnyőn maradt fenn az erdei vasút, mely napjainkban már új szerepkört tölt be. Turistákat, kirándulókat szállít olyan, még érintetlen helyekre, ahova gépkocsival nem lehet eljutni. A 8,8 kilométeres fővonal a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területén, erdők, tavak között kanyarog, és nyitott kocsijaiból lehet gyönyörködni a tájban, amely a történelem során még fegyveres harcok színtere is volt. A II. világháború során a német csapatok védekezésre rendezkedtek itt be. Ezt a vonalat Margit-állásnak hívták, az egykori lövészárkok egyes részeit még ma is fellelhetjük a környéken. A belső-somogyi homokvidék változatos tájain, gyertyános tölgyesek, kőris-szil ligeterdők, égerlápok között vezet a szép vonalvezetésű pálya. Ötvennél is több védett növény él a környéken, köztük a tarka nőszirom, a királyné gyertyája, az erdei ciklámen, a tőzike és a békaliliom. A vízfolyások és a tavak menedéket adnak a vízimadaraknak. Vöcskök, gémek, kócsagok, különféle récék, de még a nagyon ritka fekete gólya és rétisas is fészkel a tájvédelmi körzet területén.
Minden évben május elsején rendezzük a Mesztegnyői Erdei Vasút Napját. Ekkor külön programokkal várjuk a vendégeket, akik hamisítatlan majálisi hangulatban tölthetik el a napot a tavaszi természetben.
A vasutat a SEFAG Zrt. Nagybajomi Erdészete üzemelteti. Üzemelési időszakban menetrend szerint heti két alkalommal közlekedik, de csoportok - előzetes egyeztetés alapján - ettől eltérő időpontokban is igénybe vehetik. Kérésre erdész, természetvédelmi szakember kíséri az utasokat és mutatja be a látnivalókat.
Az erdei vasúton bankkártyával is lehet fizetni.
Információ és különvonat rendelés: Kormány György vasútüzem vezető SEFAG Zrt. Nagybajomi Erdészete Mesztegnyői Állami Erdei Vasút tel: (85) 329 312; (82) 556 930 mobil: +36 30/270 0844 email: erdeivasut@sefag.hu kisvasut@sefag.hu
2026. október 5. napjától a SEFAG Zrt. kiterjesztette online tűzifa igénylési felületét, hogy egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyük a vásárlást.
Az űrlap a Kaposvári, a Marcali, a Nagybajomi, a Szántódi, valamint a Zselici Erdészetnél üzemel, ezért felhívjuk szíves figyelmét, hogy kizárólag a SEFAG Zrt. ezen erdészeteinek illetékességi területéhez tartozó településekre történő szállítás során használható. Amennyiben nem találja az érintett települést az űrlapban található listában, szíveskedjen közvetlenül az adott településhez legközelebb eső erdészetünkhöz fordulni.
A SEFAG Zrt. EUTR technikai azonosítószáma: AA0537746
Felhívjuk figyelmét, hogy az űrlappal nem tud közvetlenül vásárolni, illetve fizetni. Az űrlap kitöltésével és beküldésével az erdészet az aktuális készletek függvényében megvizsgálja a kért mennyiséget és a lehető legrövidebb időn belül visszajelez Önnek a további részletekről az Ön által megadott elérhetőségeken.
Kérjük, olvassa el figyelmesen az űrlap elején található bevezető magyarázatot is, hogy egyszerűbb legyen a kitöltés.
Mostantól néhány kattintással leadhatja igénylését, így gyorsabbá és átláthatóbbá válik a folyamat.