2025. augusztus 21., Csütörtök
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Fehér István erdőmérnök, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója részére, az erdő- és vadgazdálkodási feladatok terén végzett példaértékű munkája elismeréseként.
Fehér István 1959-ben született Kaposváron. Pályaválasztására legnagyobb hatással gemenci főhalászként tevékenykedő apai nagybátyja volt, aki megismertette az erdővel, ezzel a természet szeretetét fiatal korában magába szívta.
A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd sikeres felvételi vizsga után a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán végezte tanulmányait és diplomát szerzett, mint okleveles erdőmérnök. A Tolna megyei Gyulaji Állami Erdő és Vadgazdaság Pári Erdészeténél kezdte meg gyakornoki éveit, majd erdőművelési műszaki vezetői kinevezést kapott, 1989-től már ő vezette az erdészetet egészen 1999-es vezérigazgatói kinevezéséig. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Rt. első számú irányítójaként a szervezeti struktúra átalakításával, az üzemegységek összevonásával, valamint a humánerő fejlesztésével sikerült stabilizálnia a társaság működését. Fontosnak tartotta az informatikai és telekommunikációs háttér modernizálását, és a cég vadgazdálkodási stabilizálását is sikerült megőrizni, sőt világhírűvé tenni. Vezetése alatt a gyulaji vadászterület híre erősödött, a dámszarvas-gazdálkodás kiemelkedő eredményeket hozott, a világranglistán neves eredmények születtek. Irányítása alatt a Társaság közjóléti tevékenysége is jelentőségteljessé vált.
2010-től rövid időre elhagyta a pályát és a banki szférában tevékenykedett, illetve vadászatszervezéssel foglalkozott.
2015-től azonban szíve visszahúzta szülőföldjére és erdészetvezetői kinevezést kapott a SEFAG Zrt. Marcali Erdészeténél. Vezetése alatt az erdészet eredményessége megszilárdult, az infrastruktúra fejlődött.
2020. január 07-i hatállyal a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója lett.
A Társaságnál a gazdasági recesszió nehézségeinek elkerülése érdekében strukturális átalakításokat hajtott végre a hatékonyság növelése érdekében. A koronavírus járványhelyzet kezelését humánus, de határozott intézkedésekkel, a cég munkavállalóinak érdekeit figyelembe véve hatékonyan kezelte.
Első számú vezetőként nem csupán szakmai munkájában jár élen, de jelentős hangsúlyt fektet a munkatársak közösségi életére is. Empátiával, és kimagasló emberséggel fordul a kollégák irányában.
Ellátta az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021. Somogy megyei rendezvényeinek lebonyolítására létrehozott konzorcium vezetését és biztosította a megvalósítás példamutató folyamatát. A Világkiállítás és kísérő programjai sikeres előkészítése során végzett magas színvonalú munkája elismeréseként az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás Díszjel II. Fokozata elismerésben részesült.
Vezetésével lett 2020ban a Társaság az év munkáltatója Kaposvár városában.
Felismerte a társadalmi szerepvállalás jelentőségét és a Társaság ezirányú szerepet, ekként a cég lehetőségeihez mérten támogatja az oktatás, szemléletformálás, fenntarthatóság, környezet- és természetvédelem, egészséges életmód, valamint életmentés terén tevékenykedő szervezetek ezirányú programjait és egyéb aktivitásait. Kiemelten kezeli a rászoruló társadalmi szereplők és csoportok segítését, anyagi és tárgyi eszközökkel, karitatív részvétellel.
A Társaságot a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság jegyében vezeti.
Kiváló kapcsolatot ápol a térségi szereplőkkel, önkormányzatokkal, vállalkozásokkal, médiumokkal, pedagógiai intézményekkel és egyéb szolgáltatókkal, civil szervezetekkel, mindemellett produktív együttműködésre törekszik ezen szereplőkkel.
Az állami erdészeti társaságok együttműködését szakmai információk megosztásával, közös programok megvalósításával támogatja.
Teret ad a Társaság tevékenységét érintő és segítő kezdeményezéseknek, programoknak. Ennek keretében például számos közösségi rendezvény valósult meg az elmúlt években, több ezres nagyságrendű civil részvétellel, népszerűsítve a természetjárást, a természet szeretetét és védelmét, valamint az erdei sportokat.
Támogatásával, illetve a Társaság munkatársainak, valamint érintett térségi szereplők közreműködésével indult el a közelmúltban az erdőművelő és fakitermelő szakma utánpótlását támogató páratlan szakmaorientációs kezdeményezés, az iskolai és vállalkozói szegmens bevonásával.
Gratulálunk vezérigazgató úrnak és valamennyi további kitüntetettnek, s kívánunk jó egészséget nekik!
Fotó: Pelsőczy Csaba